2 rész
Egy éjjel szörnyű álmom volt. Temetésen vagyok, látok síró embereket, de nem látok koporsót nem tudom ki halt meg. Majd látom magam fekete ruhában, zokogva állok a temető kapujában és fogadom a sajnálkozó, együttérző részvétnyilvánításokat. Abban a pillanatban mintha a szívem száz felé szaggatná, úgy tőr rám a gondolat. A hasamban lévő baba aki itt a halott, a gyermekem temetésén vagyok! Sírva ébredek, borzasztó érzések kerítenek hatalmukba, elfog a rettegés. Könnyek közt mesélem a szobatársaimnak a borzasztó álmot, vigasztalni próbálnak és nyugtatni. Az álom jelentését magyarázzák, hogy halállal álmodni hosszú életet jelent. Napok telnek el mikorra lenyugszik háborgó lelkem.
A kórházban töltött napjaim száma meghaladta az otthon, szabadban töltött napok számát. Az unalom nagy úr a kórház sivár falai között, és ez arra késztetett, kezdjek naplót írni. Hetekre, napokra bontogatva írogattam, minden történést, örömömet és bánatomat. Volt hogy elkeseredtem és már már könyörögtem a pocakban lakó kis lénynek hogy ne adja fel a harcot. Gondoltam majd egyszer elolvasom az ölemben ülő gyermekemnek e naplót. Hadd lássa ő is, az anyukája mennyire nagyon várta őt!
Felülök az ágyon a telefonért nyúlok hogy megnézzem mennyi az idő ilyenkor, hisz sötét van még odakint. Hajnali 4 óra 47 perc, és nem hagy aludni ez a tompa fájdalom amit a hasamban érzek és amit egy ideje fekve tűrtem de már képtelen vagyok. Csak ülök az ágy szélén.. mintha üres lenne a fejem, mintha nem is akarnám felfogni, nem akarnám elhinni nem múlik. Épp lezárom ezt a gondolat menetet, mikor a szemben lévő ágyban fekvő újdonsült anyukához jön be a nővér hogy megnézze hogy érzi magát, és tiszta lepedőt terítsen alá. Meglátja hogy ülök az ágy szélén, felém fordul.
-Mi a baj?- kérdezi szinte suttogva hogy ne zavarja meg a nyugodtan alvók álmát.
-Fáj a hasam- válaszolok neki miközben simogatom gömbölyödő pocakom, mintha csitítani akarnám nem szűnő fájdalmát.
Ki hív a nővérszobába, ad egy szem nyugtatót és visszaküld aludni egy kedves mosoly kíséretében, mintha szavak nélkül azt mondaná- Nem lesz semmi baj!
Ha ez ilyen egyszerű lenne.. de nem múlik a fájdalom, és egy kis idő elteltével már megint az ágy szélén ülök és csak fáj és fáj.. A percek lassan telnek és mintha órák óta tartana a szenvedésem. Az órát nem nézve, tűröm ezt a kellemetlen, nyomasztó fájdalmat ami elviselhető, de ágyban maradást nem hagy nekem. Várok! Talán egy csodára hogy elül a fájdalom ami odabenn tombol, vagy talán hogy felébredek hogy álom volt csupán. Egy idő elteltével nincs maradásom, érzem valami komoly baj van. Kicsoszogok a folyósóra, tekintetem a nővért keresi. Végül megtalálom, a nővérszobában gyógyszert porcióz a reggeli osztáshoz. Ha nem mondanék semmit is tudná mi bajom az előzményekből. Kétségbeesett hangon csak két szót tudok kipréselni a számon..
-Nem múlik..
-Hány hetes terhes vagy? - kérdezi.
-20 - hangzik kurta válaszom.
- Hívom az orvost és megvizsgál! - válaszolja és miközben elsuhan mellettem megsímítja a karom. Pár perc elteltével már jön is vissza és kéri menjek vele a szülőszobába és feküdjek fel a szülőágyra, hogy az orvos megtudjon vizsgálni. Csoszogok a hosszú folyósón végig.. Félek.. Nagyon Félek..
Folyt. köv.
Képek: Pixabay
Megosztás a facebookon